A Westworld című sci-fi-sorozatot ugyan annak szánták, de egyelőre a fellázadt robotvidámpark sztorija nem fűzte be a hozzá fűzött reményeket. Logikus, ha az HBO a GoT világából sajtolna ki még annyit, amennyit csak lehet, hiszen a népek a világsikerű sorozat után is vissza fognak vágyni Westeros világába.

Mivel a Game of Thrones jövőre érkező utolsó évada teljesen le fogja kerekíteni a széria karaktereinek sztoriját, ezért az egyenes folytatás kizárt, helyette George R.R. Martin és Jane Goldman produkciójában egy előzménysorozat készül, melynek a Variety szerint már meg is van az első főszereplője.

Naomi Wattsról van szó, aki az általában jólértesült magazin szerint egy titokzatos nemesasszonyt fog játszani a szériában, mely több ezer évvel az eredeti sorozat eseményei előtt fog játszódni, és többek között az is kiderül majd belőle, hogyan születtek meg a Mások, és hogyan emelkedtek fel Westeros legnagyobb házai.

Naomi Watts

A színésznőt olyan mozikból ismerheted, mint például a Mulholland Drive – A sötétség útja, az A kör vagy a King Kong. A sorozat sztoriját Goldman és Martin közösen írják, a produceri teendőket pedig az előbbi látja el.



Forrás: player.hu

Hozzászólások

hozzászólások