Annyit csúszott a Metro Exodus, hogy ennyi erővel lehetne jégpálya, és ez nem mindig jelent jót. Na jó, valljuk be, nagyjából húszból egyszer. De hát jó munkához idő kell, a 4A Games pedig nem adott ki a kezei közül olyan terméket, ami félkész lenne, vagy hemzsegne a hibáktól, mert az rendesen hazavágná a Metro Exodus hangulatát. A lényeg itt az, hogy jó mélyen merüljünk bele ebbe a szutykos-mocskos-jeges posztapokaliptikus világba, aludni se merjünk egy-egy nyomasztóbb rész után, de ez igazából semmi, mert az igazi lényege az, hogy középső ujjat mutasson a jelenlegi AAA kategóriás lövöldéknek azzal, hogy kb. mindent jobban csinál, mint ők.

Itt van például a Call of Duty-sorozat. Évente kapunk egy-egy részt, ami szép is, pörög is, nehéz bennük csalódni, de egyre inkább olyan érzése van az embernek, hogy egy filmet néz, amit egyébként ő irányít. Belehelyezkedni a sztoriba nehéz, nem is azon van a hangsúly, hogy átérezzük a lét borzalmait, hanem hogy minden robbanjon, minden gyors legyen, és minden ámulatba ejtsen. Működik is, de kell, hogy valaki másképp gondolkodjon.

Na a Metro Exodus fejlesztői nagyon másképp gondolkodnak. Kiszolgálják azokat, akik a jelenleg menő FPS-ekre vágynak, van itt látnivaló bőven, de azokat is, akik szeretnek elmerülni egy játék világában, és éheznek a kihívásra, nem csak arra, hogy végigrohanjanak egy történeten, amit aztán elfelejtenek. A Metro Exodust nehéz lesz elfelejteni.

A történet középpontjában újfet Artyom áll, aki szeretné bebizonyítani, hogy akadnak még túlélők a pöcegödörré vált világban mindenfelé, az akciója azonban balul sül el, annyira, hogy tulajdonképpen maga ellen haragít mindenkit, aki körülötte él. Rövid úton kiderül, hogy nem véletlenül volt dühös mindenki, ők már ugyanis tudják, hogy Artyomnak igaza van, valóban vannak túlélők odakint, és el is indulnak egy elkötött vonattal, hogy feltérképezzék őket.

És ahogy lehet sejteni, a túlélők sem virágszirmokat reggeliző önjelölt Kozsók, sok esetben igencsak beteg emberek, körülöttük pedig mutánsok szambáznak mindenhol, kisebbek, nagyobbak, de a lényeg, hogy egyikük sem lesz túl jó hatással az egészségünkre. A sztori abszolút magával ragadja az embert, és egyetlen pillanatra sem hagyja, hogy jól érezze magát, de nem is vártunk el mást egy Metro-játéktól.

Na de azt eddig is sejteni lehetett, hogy a sztorival nem lesz gond, viszont félő volt, hogy a grafika közel sem lesz annyira erős, mint amilyet látni lehetett az előzetesekben, vagy az Nvidia Ray Tracing-bemutatóján. Egyáltalán nem kell félni, mert a játék PS4-en is remekül néz ki, de nyilván az igazi erejét PC-n mutatja meg, és nem is feltétlenül RTX-ben. Maga a táj is elképesztően fest, brutálisan apró dolgokra is odafigyeltek a fejlesztők, a fények pedig egész egyszerűen fenomenálisak. Nem biztos, hogy a Metro Exodus a legszebb játék konzolra, de az biztos, hogy ritkán látni olyan címet, amire ennyire odafigyeltek volna a fejlesztők, és részben nyitott világú lenne.

Igen, csak részben nyitott világú, mert legtöbbször okosan behatárolt térben lehet mozogni, de persze azt sem tudja kikerülni a játék, hogy sokszor csőben haladjon, viszont ilyenkor annyira nyomasztóvá és néha kifejezetten ijesztővé és reménytelenné tud válni, hogy észnél kell lennie az embernek, ha túl akarja élni. Ráadásul ugyebár itt sincs töltényből a kerítés, nagyon erősen kell lootolni mindenfelé, hogy aztán egy-egy workbench-hez jutva, vagy a hátizsákunkat a földre pakolva és azt mobil workbench-ként használva kraftoljunk magunknak, de mivel a nyersanyag akkor is nagyon véges, ha hülyére lootoltuk magunkat a világban mindenfelé, esélyünk nincs arra, hogy rajta maradjon az ujjunk a triggeren.

Ez mondjuk az olyan helyzetekben lesz kifejezetten (ahogy írtam) reménytelen, ahol egy zárt térben kell túlélnünk nagyobb tömegű mutáns vendégszeretetét, és nem tudjuk őket megkínálni semmilyen ólommal, főleg akkor nem, ha korábban nem céloztunk pontosan, és így elpazaroltunk némi lőszert. Vagy az összeset. De bármennyire is tűnik reménytelennek a helyzet, valahogy mindig kilábalunk a bajból, néha nem könnyen, mert kihívás, na az van a Metro Exodusban néha. Olyan szintű lélekjelenlétet követel meg a játékostól, mint FPS mostanában nagyjából soha, ez pedig remekül húzza előre az embert egészen a végéig.

A karakterek is nagyon jól eltaláltak, ha jól odafigyelünk, mindenkiről kiderülnek extra dolgok, amelyek nagyon emberivé teszik őket, egyiküket sem csak úgy odakenték, hogy legyen, mert miért ne lenne, ebből a szempontból pedig remekül hozza a Metro könyvek hangulatát. Mert hát igen, itt nem csak az a kérdés, hogy sikerül-e egy könyvben jól működő világot felhúzni játékként, hanem az is, hogy játékként hűek tudnak-e maradni a könyvekhez. Ritkán sikerül az ilyesmi ennyire jól, ebben a tekintetben is csillagos ötös jár a Metro Exodusnak.

De nem csak a sztorit, hanem a játékmenetet is megpróbálták a lehető legéletszerűbbé tenni, és nem csak azzal, hogy egy posztapokaliptikus világban ne nagyon lehessen lőszerhez jutni. Szennyezett területeken fel kell kapnunk a gázmaszkunkat, amelyben időnként szűrőt kell cserélni, hogy mikor, arra az óránk és a játék is figyelmeztet. Ha megsérül a maszk, akkor be kell tapasztani, ha koszos, le kell törölni. Bár igazából utóbbit csak igen ritkán kell alkalmazni, én ennek ellenére akkor is töröltem szerencsétlen plexit, amikor csak épphogy vizes volt, ráadásul ilyenkor nem is történik vele semmi, ami mondjuk nem feltétlenül jó hír.

Medikitet kraftolnunk kell magunknak, szerencsére viszonylag emberi mennyiségű nyersanyagból összehozható, de így sem fog minket felvetni a mennyisége. Nagyon sokszor leszünk arra kényszerülve, hogy az emberek között lopakodjunk (nem érdemes lőni őket, ők leszedhetők viszonylag könnyedén hátulról odaosonva, míg a szörnyeknél ezt nem tudjuk megtenni), ekkor az óránkon látható fény figyelmeztet arra, hogy láthatóak vagyunk-e az ellen számára vagy sem, PS4-en ilyenkor a Dualshock fényjelzése is erősebbé válik, ami ötletnek egyébként telitalálat, csak az ember annyira beleéli magát a látottakba, hogy én volt, hogy megijedtem, hogy pont ettől látnak majd meg az ellenfeleim. Nem, ők még mindig nem látnak ki a nappaliba.

Az is kihatással van a játékunkra, hogy milyen napszakban garázdálkodunk, néha érdemesebb ledőlni egy ágyra (már ha van a közelünkben), hogy kibekkeljük az éjszakát és a vele járó extra mutánsokat és egyéb anomáliákat. A fegyvereinket sem árt tisztogatni, ha jót akarunk nekik, de még jobb, ha fejlesztjük őket, cserélgetjük egyes elemeiket abból, amit útközben a mocsokban találtunk. Közben mi magunk nem fejlődünk, csak a cuccaink, és ezzel nincs is semmi, de semmi baj.

A Metro Exodus összességében egy kellemesen old school élmény, gyönyörű és tartalmas, érdekes a sztorija, jók a karakterei, és valami veszettül nyomasztó, de annak is kell lennie. Semmit sem ad könnyen, de csak pont annyira nehéz, ahogy a régebbi FPS-ek voltak, minimális benne az RPG-elem, hogy még mindig inkább akciójáték maradjon. Olyan jó ez az egész, hogy nagy csoda lenne, ha nem végezné az év játékai között. Lesznek még kihívói idén, de az FPS-ek között brutálisan nehéz lesz legyőzni. Majdhogynem lehetetlen.



Forrás: player.hu

Hozzászólások

hozzászólások