Steve Carell nem egy szerencsés csávó. Elképesztően jó színész, és mindent megtesz azért, hogy olyan filmekben játszhasson, amiért egyszer Oscart kap, de „Oscar bácsi nem gyün”, esze ágában sincs, pedig sokszor tényleg ott kopogtat az ajtón, és követel magának egy csillogó szobrocskát. A Csodálatos fiúért sem kaphat. Pedig lenne itt miért díjakat osztogatni.

Carell ugyanis egy elég komplex szerepet kapott ebben a valós történetet elmesélő moziban, amelyben David Sheff apukaként megpróbál megoldást találni fia, Nic függőségére, de rá kell ébrednie, hogy ő sem mindenható. A New York Timesnál dolgozó David írta meg először röviden, majd később hosszabban könyvben is kettejük történetét, majd Nic is beszállt a buliba, lejegyezte egy másik könyvben az egészet a saját szemszögéből. A Beautiful Boy ebből a két írásból készült.

De mi lehet szórakoztató abban, hogy egy apa és egy fiú folyamatosan egymásnak feszülnek két órán keresztül a fiú függősége miatt? Hát igazából nem sok, de mégis megmentik a filmet a színészek, Carell és a Nicet játszó Timothée Chalamet is elemükben vannak, Chalamet ráadásul megint bebizonyítja, hogy ott lesz a legnagyobbak között, és hogy ő a jelenkor Leonardo DiCapriója. Mármint nem a Rómeó + Júliából, hanem mondjuk az Egy kosaras naplójából.

Chalamet elképesztő színész, ráadásul még irdatlanul fiatal, de már most is elvisz a hátán egy ilyen drámát. Mellette az egyébként remekül játszó Carell is egy kicsit szürkének tűnik, de lehet, hogy nem véletlenül, az ő dolga ugyanis az, hogy szürke, megviselt, reményvesztett legyen.

A film egyetlen baja, hogy igazából semmi újat nem mond a függőségről, eddig is tudtuk, hogy hullámvölgyekkel tarkított állapot ez, amiből van kiút, akkor is, ha teljesen reménytelennek tűnik a helyzet, és többnyire az is történik, amire számít az ember. Mégis nehéz levenni a szemed a vászonról, mivel remekül működik a két főszereplő, Chalamet pedig szokás szerint akkorát játszik, hogy az már önmagában megér egy mozijegyet.

Hogy volt-e értelme leforgatni ezt a filmet? Volt, mert bár tényleg nem mutat fel semmi olyat, amit ne láttál volna, egy-egy ponton még a szokásosnál is ijesztőbb képet fest a drogfüggőségről, és néha annyira őszintén beszél róla, amennyire film csak nagyon ritkán szokott. De nem csak azért jó film a Csodálatos fiú.

Azért is, mert sokat mond a szülőség mibenlétéről is, arról, hogy milyen jó szülőnek lenni, és hogy mennyire nehéz elfogadni, hogy nincs kontrollunk a saját gyermekünk felett, még akkor sem, ha a tehetetlenség teljesen megőrjít minket. A világ ennyire kegyetlen tud lenni, és néha a mi szívünk is belefacsarodik, főleg, amikor David visszatekint a múltjába, amikor ő és a fia még nagyon közel álltak egymáshoz, és minden akkor is szépnek tűnt kettejük között, amikor a világ egyébként néha picit összeomlott körülöttük.

Carell legnagyobb tragédiája, hogy Chalamet valószínűleg hamarabb kap majd Oscart, mint ő. De ne legyen igazunk. Mindketten megérdemelnének már egy-egy szobrocskát. Az lenne az igazán csodálatos.



Forrás: player.hu

Hozzászólások

hozzászólások